
KleriTea®
Szennalevél (Senna spp.)
A legtöbbet eladott szennaféle az Egyesült Államokban az alexandriai szennacserje, amely valójában három, Afrikából származó szennafajta keveréke. Egy másik fajta, a Senna marilandica, vadon nő Új-Angliától Észak-Carolináig
. Csak leveleit - frissen vagy szárítva - használják gyógyszerként.
Felhasználása: A szennacserjét általában remek hashajtóként tartják számon. Megszünteti a székrekedéses fájdalmat, és kiüríti a beleket
. Az amerikai indiánok a láz kezelésére is használták
.
Kutatási eredmények: A szennacserje, mint hashajtó sikere az antrakinon glükoszidoknak tudható be, melyek egyszerre korlátozzák a vastagbél folyadék veszteségét (puhábbá téve a székletet), és késztetik erős összehúzódásra a bélizmokat
. Egy véletlenszerű kísérlet, melyben több mint ötszázan vettek részt, igazolta a szennacserje hashajtó hatását, és bizonyította azt is, hogy néhány beteg jobban viselte, mint a hagyományos hashajtókat
. Egy másik véletlenszerű próba azt mutatta ki, hogy a szennacserje más hashajtó termékeknél jobban kiürítette a várható kolonoszkópiás betegek bélrendszerét, lényegesen kevesebb folyadékszükséglet mellett
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:42.
2. Ibid.
3. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 590.
4. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:42.
5. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 726.
6. Ibid.
További információkért ill. a vásárláshoz kattintson ide
Kamillavirág (Matricaria recutita; Chamaemelum nobile)
Az Egyesült Államokban használt kamillának két nagyobb fajtája van - a német és a római -, de ezek felcserélhetőek egymással, és gyógyászati tulajdonságaikat azonosnak tekintik
. A kamilla a Közel-Keleten és Dél- ill. Kelet-Európában őshonos, de ma már az egész világon előfordul
. Csak virágzata és szárának felső 6-7 centimétere használható gyógyszerként
.
Felhasználása: A kamilla sokoldalú növényi gyógyszer, csökkenti a gyulladást, könnyíti az emésztést, vizelethajtó és idegnyugtató, segíti a pihenést és az alvást
. Emellett görcsoldó, szélhajtó, antibakteriális és gombaölő tulajdonságai is vannak
.
Kutatási eredmények: A kutatásoknak sikerült izolálni és dokumentálni számos kamilla kivonat tonizáló hatását a méhszövetekre
. Ezenfelül a kamilla tumor és rák elleni tulajdonságait vizsgáló kutatások mindig pozitív eredményeket kaptak
. A kamilla valószínűleg legfontosabb aktív összetevője az alfa-biszabololnak nevezett alkohol, melynek számos bizonyítottan jótékony tulajdonsága van: Patkánykísérletek igazolják, hogy leküzdi a lázat; hasonló kísérletek kimutatták, hogy meggátolja a gyomorfekély kialakulását, és gyorsítja a már meglévő fekély gyógyulását; serkenti az immunrendszert; összehúzza a sebeket, és segíti gyorsabb gyógyulásukat
.
Hivatkozások:
1. http://www.herbalremedies.com/chamomile.html
2. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:20.
3. Ibid.
4. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 93.
5. Mowrey, Daniel. The Scientific Validation of Herbal Medicine, Keats Publishing, ©1986, pg. 110.
6. Ibid.
7. Mowrey, Daniel. The Scientific Validation of Herbal Medicine, Keats Publishing, ©1986, pg. 205.
8. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pp. 156-57.
Ánizsmag (Foeniculum vulgare)
Az ánizs még mindig megtalálható vadon a Mediterráneumban, ahonnan származik, de ma már az egész világon termesztik
. Míg gyógyszerként leveleit és gyökerét hasznosítják, magjait főként a természetgyógyászatban használják
.
Felhasználása: Az ánizs hasznos a vese, a máj, és a lép működésének elősegítésében, és tisztítja a tüdőt is
. Enyhíti a hasi fájásokat, segít a bélrendellenésségek és gázok ellen, és hasznos az emésztőrendszer görcseinek kezelésében
. Az ánizsmag igen hasznos a bélmozgás elősegítésében, és nagy töménységben görcsoldó hatása is van
.
Kutatási eredmények: A kutatások kimutatták, hogy az ánizsmag illóolajai hatékonyak a gyomorgörcsök csökkentésére, és nyugtatják a bélpályák barázdáit
. Ezenfelül az ánizsolaj egyik anyaga - az ösztragol - a női ösztrogén hormonhoz hasonlóan működik a szervezetben, és ezáltal elősegíti a menstruációt, fokozza az anyatej kiválasztását, és serkenti a női nemi vágyat
. A német egészségügyi hatóságok bizonyítottnak látják, hogy a növény feloldja a légutakban lévő váladékot, és enyhe köptetőszerként is alkalmazható
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:15.
2. Ibid.
3. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 96.
4. Ibid.
5. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 317.
6. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 260.
7. Ibid.
8. Ibid.
Borsmenta levél (Mentha peperita)
A borsmenta, amit először 1696-ban Angliában azonosítottak, elterjedt gyógynövény
. Csak a levelei használhatóak gyógyszerként; gyakran használják gyógyszerészeti termékekben
.
Felhasználása: A borsmenta növeli a gyomor savasságát, ezáltal segíti az emésztést
Enyhe érzéstelenítő hatást fejt ki a nyálkahártyákon és a bélpályákban
. Használható hasmenés, gyomorrontás, irritációs bélszindróma, hányinger, rossz étvágy és görcsök kezelésére
. Közismerten gyulladásgátló, használható fekélyek és mikrobák ellen, és biztonságos serkentő anyag
. Gyakran megtalálható növényi gyógykészítményekben és keverékekben, mert aromája ezeket a főzeteket elfogadhatóbbá, emészthetőbbé teszi a szervezet számára, és ténylegesen segíti ezek hasznosítását a szervezet főbb rendszerei számára
.
Kutatási eredmények: Számos vizsgálat bizonyította a borsmenta gyógyászati értékét. Egy véletlenszerűségen alapuló, placebo-kontrollált kísérletben, nem fekélyes emésztési zavarban szenvedő betegek borsmentát és köményolajat tartalmazó növényi készítményt kaptak. Mind az elsődleges, mind a másodlagos elemzések a borsmenta/köményolaj keverék fölényét mutatták
. Egy másik kísérlet szerint, a borsmentát használó betegek kevesebb görcsöt tapasztaltak, amikor bárium beöntésen estek át
. Arra is mutatnak jelek, hogy a borsmenta segíthet az epekövek eltávolításában; egy nem ellenőrzött kísérlet, melyben 31 beteg vett részt a kövek 73%-os feloldódását mutatta azokban az esetekben, amikor a betegek rendszeresen szedtek egy borsmenta származékot
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:16.
2. Ibid.
3. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 106.
4. Ibid.
5. Ibid.
6. Mowrey, Daniel. The Scientific Validation of Herbal Medicine, Keats Publishing, ©1986, pg. 72.
7. Mowrey, Daniel. The Scientific Validation of Herbal Medicine, Keats Publishing, ©1986, pg. 103.
8. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 629.
9. Ibid.
10. Ibid.
További információkért ill. a vásárláshoz kattintson ide
Csipkebogyó (Rosa canina/gallica/rugosa/villosa)
A csipkerózsabokor, amely Egyesült Államok-szerte vadon nő, valójában Európában, Észak-Afrikában, Nyugat- és Közép-Ázsiában őshonos
. A csipkerózsa húsos gyümölcse, a csipkebogyó frissen vagy szárítva használható gyógyászati célra.
Felhasználása: A csipkebogyó leginkább magas C-vitamin tartalmáról ismert. A múltban mint hashajtót, vizelethajtót és vérzéscsillapítót használták, valamint fejfájás, szájüregi gyulladások és sok egyéb betegség esetén alkalmazták
. Manapság a húgyhólyag megbetegedésénél és bármely fertőzésnél tartják hatékonynak
. Az egyik forrás szerint a csipkebogyótea különösen hatékony hasmenés ellen
.
Kutatási eredmények: Magas C-vitamin tartalmán kívül a csipkebogyó olyan egészségmegőrző anyagokat tartalmaz még mint a karotinoidok, gyümölcssavak és a pektin
. A gyümölcssavaknak és a pektinnek gyenge hashajtó hatása lehet, valamint a csipkebogyó antibiotikus és gyullagásgátló hatása következtében gyenge fertőtlenítőnek is használható
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:5.
2. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 549.
3. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 107.
4. Ibid.
5. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:5.
6. Ibid.
Fahéj (Cinnamomum zeylanicum)
A fahéj a világ egyik legősibb fűszere. Egyiptomban és a kínai herbalisták által már Kr.e. 2700 óta orvosi célra is használt novény
. A Nyugat-Indiai-szigeteken és Ázsiában élő örökzöld cinnamomum fa kérgét az orvoslásban is használják
.
Felhasználása: A fahéj csökkenti a hasmenést és a hányingert, jó vértolulás ellen és segíti az emésztést, különösen a zsírok feldolgozását
. A fahéj illóolajának egyik összetevője, a cinnmaldehid antibakteriális és gombaölő hatású
. A fahéj használható még gyomoridegesség, puffadás, reuma, vesegyengeség és hasi fájdalmak esetén.
Kutatási eredmények: Vegyi és állatkísérletek egyaránt bizonyították a fahéj szélhajtó hatását
. Hasonló kutatások azt is megmutatták, hogy a fahéj elpusztítja a kórokozókat, gombákat, vírusokat, baktériumokat és lárvákat. Egy kísérlet során ötből három személy száji gombafertőzésében javulás volt tapasztalható egy egyszerű fahéjkészitmény egy heti szedése után
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 6:14.
2. Ibid.
3. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 94.
4. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 200.
5. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 175.
6. Ibid.
7. Ibid.
Varjútövis (Rhamnus purshiana)
Cascara sagrada néven is ismert ez az alacsonytól közepes méretűig növő cserje, amely Amerika észak-nyugati részén honos
Orvosilag csak a kéreg használható.
Felhasználása: A varjútövis kérge kivételes hashajtóként ismert, s ennek köszönhető, hogy hivatalosan bekerült a U.S. Pharmacopoeia gyűjteménybe 1890-ben
. Tisztítja a vastagbelet, s ennek következtében hatásos a vastagbél helytelen működésénél, szorulásnál és parazita-fertőzéseknél
.
Kutatási eredmények: Az idős betegek körében végzett kutatások azt mutatják, hogy a varjútövis terápia enyhíti a székrekedést és fokozza a bélmozgást
. Egy másik kutatás arra enged következtetni, hogy bizonyos varjútövis készítmények elfojthatják a lymphocitikus leukémiát. Az Európában végzett alapkutatások kiderítették, hogy a varjútöviskéreg aktív hatóanyagai nem a gyomorban szabadulnak fel, hanem a vékonybélben, majd a vastagbélben és kisebb mértékben a végbélben
.
Hivatkozások:
1. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 142.
2. Ibid.
3. Ibid.
4. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 92.
5. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 162.
6. Mowrey, Daniel. The Scientific Validation of Herbal Medicine, Keats Publishing, ©1986, pg. 60.
7. Ibid.
További információkért ill. a vásárláshoz kattintson ide
Gyömbérgyökér (Zingiber officinale)
A gyömbér Ázsiában, Afrikában és a Nyugat-Indiai-szigeteken honos, de más trópusi területeken is termesztik
. Orvosilag csak a gyöktörzse és gyökere használható. A nyolc hónapos növénynek van a legoptimálisabb hatóanyagtartalma, ezért ezek gyűjtése ajánlott
.
Felhasználása: A gyömbér legismertebb hatása, hogy csökkenti az émelygést, a gyomorfájást és az utazás közbeni hányingert. Ugyancsak jó gyulladáscsökkentő, vastagbéltisztító, görcsoldó,valamint menstruációs görcsöket szüntető és vérkeringést fokozó hatással bír
. Erős antimikrobiális és antioxidáns tulajdonságai vannak
. A kínai orvoslásban gyakran használják szélszorulás, emésztési zavarok, fejfájás, migrén, reuma és vesegyengeség esetén
. Ismert még hányáscsillapító, antilipidális, tumor és trombózis kialakulását gátló illetve szívműködést segítő hatása is
.
Kutatási eredmények: A gyömbérrel végzett klinikai vizsgálatok igazolták alkalmazhatóságát émelygés és hányás esetén: egy vizsgálat során, ahol a terhességi émelygés orális kezelését kutatták, a gyömbér szedése szignifikánsabb hatékonyságot eredményezett, mint a placebo. Egy szintén placebo-kontrollált kísérletben 120 nőgyógyászati ambuláns kezelésben részesülő nő vett részt, s azok, akik gyömbért fogyasztottak statisztikailag jóval kisebb mértékben szenvedtek émelygéstől vagy hányástól. Egy véletlenszerű és placebo-kontrollált kísérlet során 80 tengerész kadétot vizsgáltak, akik még nem szoktak hozzá a tengeri utazáshoz. A placeboval szemben a gyömbér statisztikailag jelentős mértékben mérsékelte a hányást és hideg verejtékezést
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:89.
2. Ibid.
3. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 98.
4. Ibid.
5. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 288.
6. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pp. 362-63.
7. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pp. 363-64.
Máriatövis (Silybum Marianum)
Bár manapság már USA-szerte elterjedt, a máriatövis a Mediterráneumban, Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában őshonos
. Csak a magok használhatóak orvosi célokra, s a növény tenyészidejének vége felé gyűjtendők
.
Felhasználása: Az utóbbi időben a máriatövis a máj egészségének a szinonímája lett. Ez májvédő, antioxidáns, gyulladásgátló és májregeneráló hatásának köszönhető
. A hagyomány szerint szintén hasznos gyengébb emésztési bajoknál, az epehólyag problémáinál és visszérgyulladásnál
. Szintén ajánlott gyógyszer mellékvese elégtelenség, bélgyulladásból eredő zavarok, pszoriázis és immungyengeség esetén. Rákellenes hatását is kimutatták a prosztata- és emlőrák esetében
.
Kutatási eredmények: Klinikai vizsgálatok igazolták a máriatövis hatásosságát vírus következtében vagy krónikus alkoholizmus folytán kialakult májzsugor esetében
. Az állatokon végzett, in vitro és klinikai kísérletek során kimutatták, hogy a magvak egyik összetevője (szilimarin) mint antioxidáns védi a vesét és a májat
. Kutatás igazolja, hogy a szilimarin azáltal, hogy stimulálja a fehérjeszintézist, serkenti a májsejtek regenerálódását, ily módon aktiválja a máj önregeneráló képességét, gyorsítva az új májsejtek, a hepatociták képződését
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:111.
2. Ibid.
3. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 567.
4. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 432.
5. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 103.
6. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 567.
7. Ibid.
8. Peirce, A. The American Pharmaceutical Association Practical Guide to Natural Medicines, William Morrow and Company, Inc., ©1999, pg. 433.
Passiógyümölcs (Passiflora edulis)
Bíbor passiógyümölcsként is ismert növény, világszerte él, tojásméretű, belül narancsszínű és fanyar ízű gyümölcsöt terem
. A gyümölcshúst általában frissen fogyasztják, a magok is ehetőek
.
Felhasználása: A gyümölcs húsa stimuláló és tonizáló hatású
. A dél-amerikai hagyomány szerint gyenge nyugtató hatással is bír
.
Kutatási eredmények: A Floridai Egyetemen végzett kutatások azt mutatják, hogy a sárga passiógyümölcs kivonata képes in vitro elpusztítani a rákos sejteket; a fitokemikáliák, amelyek a rákellenes hatásért felelősek: a karotinoidok és a polkifenolok
.
Hivatkozások:
1. http://www.tradewindsfruit.com/passionfruit.htm
2. Ibid.
3. http://www.ibiblio.org/pfaf/cgi-bin/arr_html?Passiflora+edulis&CAN=COMIND
4. http://www.phytochemicals.info/plants/passion-fruit.php
5. Ibid.
További információkért ill. a vásárláshoz kattintson ide
Medveszőlő levél (Arctostaphylos uva-ursi)
A medveszőlő Észak-Európa, az Alpok, Észak-Ázsia és Észak-Amerika napfényes, száraz fenyő- és vörösfenyő erdeiben, törpecserjéseiben, mocsaraiban és a hegyi törpefenyők között található meg
csak a levelek - finomra vágva vagy durvára őrölve - használható gyógyászati célokra
.
Felhasználása: Hagyományosan a medveszőlőt a húgyvezeték fertőzéseinek megszüntetésére használták
Hatásos antibiotikum és vizelethajtó, sok benne a vérzéscsillapító csersav
. Jó a lép, máj, hasnyálmirigy, a vékonybél rendellenességeire, és hasznos a húgyhólyag és a vese fertőzéseire, és prosztata rendellenességekre
. Gátolja a mikrobák terjedését is
.
Kutatási eredmények: Egy véletlenszerűségen alapuló vizsgálat szerint a medveszőlőnek profilaktikus hatása van az idült húgyhólyaggyulladásra. A medveszőlő tartalmú készítményt beszedő betegek egyikénél sem újult ki a betegség, ezzel szemben a placebo kezelést kapottak 23%-nál igen
. Egy másik, patkányokon végzett kísérlet bizonyította a medveszőlő vizelethajtó hatását
. A medveszőlő gyógyászatilag legjelentősebb összetevőjének az arbutin tűnik, mely a szervezet által hidrokinonná alakítva erős fertőtlenítőszerként működik
.
Hivatkozások:
1. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:24.
2. Ibid.
3. Armstrong, David. Herbs That Work, Ulysses Press, ©2001, pg. 151.
4. Ibid.
5. Balch, Phyllis and Balch, James. Prescription for Nutritional Healing, 3rd ed., Avery Publishing, ©2000, pg. 111.
6. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 848.
7. Ibid.
8. PDR For Herbal Medicines, 3rd edition, Thompson PDR, ©2004, pg. 849.
9. The Complete Guide to Natural Healing, International Masters Publishers, AB. ©2000, 1:24.
További információkért ill. a vásárláshoz kattintson ide
Vissza a főoldalra
Paranil